Kezdőlap 1. évad Phoebe Dynevor és Regé-Jean Page szaftos részleteket árul el az első évadról

Phoebe Dynevor és Regé-Jean Page szaftos részleteket árul el az első évadról

Írta: dee

Ma egy újabb interjút hoztunk el nektek Phoebe Dynevorral, Daphne megformálójával és Regé-Jean Pagedzel, Simon Basset megformálójával, amiben beleshetünk az első évad kicsit szaftosabb részleteiben általuk.

Valentina Valentini: Az első jelenet, amit forgattatok az egy intenzív szerelmi jelenet volt. És itt is vagyunk, ironikusan, ezzel kezdeném az interjúnkat – ne haragudjatok!

Regé-Jean Page: Úgy érzem, ez a megfelelő pont, ahol kezdhetjük. Az a jelenet a sorozat egy jelentős része. A könyvtárban van, így egyszerre írói és érdekes – minden, amit egy szerelmi történettől elvárhatunk.

VV: Főleg egy olyantól, ami romantikus regényen alapszik.

RJP: Pontosan, úgy értem, Phoebe tényleg egy állványon áll.

VV: Nem túl intenzív vagy megfélemlítő színészként egy ilyen meghitt pillanattal kezdeni, mint ez?

Phoebe Dynevor: Regének és nekem sok időnk volt a felvételek előtt, hogy megismerkedjünk egymással. Jack Murphyvel a próbák, a tánc koreográfusunkkal, nagyon hasznosak voltak számunkra ezek, mert már kellett egy kicsit játszadoznunk az intimitással. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de úgy érzem, hogy akkor már eléggé kényelmesen éreztük magunkat egymás társaságában.

RJP: (Nevet). Igen, jól emlékszik. Mindketten jól éreztük magunkat és tudtuk, hogy ezt fogjuk csinálni egy ideig, ezért csak fejest ugrottunk benne. Néha könnyebb egy kicsit sokat követelő helyen kezdeni, mert akkor már minden megy, mint a karikacsapás onnan. Ahogy Phoebe már említette rengeteg táncpróbán vettünk részt és ezek sokszor intim pillanatokat szülnek. Ebben a társadalomban a táncparketten lehet flörtölni, felfedezni, hogy milyen a kapcsolat köztük, amikor is együtt mozognak. Így a szex jeleneteket kicsit kevésbé éreztük már intenzívnek.

VV: Ez nem csupán egy szerelmi történet, ahol két ember egymásba szeret. Úgy gondolom, hogy sok mindent elárul arról, hogy mi magunk mennyire szeretjük saját magunkat.

PD: Daphne útja teljesen a saját magad elfogadásáról és a felnőtté válásról szól. Olyan időben él, amikor is nincs meg az a luxus számára, hogy rátaláljon önmagára – egy gyerek volt, akit hirtelen a házassági piacra lökik, hogy találjon férjet magának. Utazásának egy részét a Simonnal való kapcsolata segíti, még a romantika ellenére is, mert ő nem a család tagja és nincs vele semmi hátsószándéka. Ez az, amit még soha nem tapasztalt meg. Igen, meg is szerzi a férfit és ez egy romantikus történet számára, de a szezon azzal zárul, hogy nemcsak a férfira talál rá, hanem saját magára is és tudja, hogy milyen nőnek lenni, akinek hatalma van.

RJP: Úgy gondolom, hogy a férfiak gyakran kitérnek az ilyen típusú történetek elől, de szerintem Simon számára is a felnőtté válásról szól, de ő nem így gondolja. Azt hiszi, hogy már rég felnőtt, hogy teljesen kialakult és, hogy érett férfi, aki tudja, hogyan uralkodjon. De valójában meg kell tanulnia, hogy ha bármit nyújtani akar egy fontos nő számára, mint Daphne, akivel még az elején vannak – ne feledjétek ki vált belőle a végére – meg kell találni az utat, hogy szeresse önmagát és valami értékeset adni annak, aki valóban szereti. Az elején úgy érzi, hogy ezt nem tudja megtenni, annak ellenére, hogy mert szerinte ő már nem változik. Van valami nagyon klassz abban, hogy ezt vizsgáljuk egy férfi negatív hős szerepét, mi ebben a vonzó és mi az ami nem, de szükség van rá, hogy ezt feltárjuk, mielőtt vonzóvá válnának és hőssé válnának a történetben. Mit is kell áttörnie Simonnak, mielőtt valójában annyira érett felnőtt lenne, mint amilyennek hiszi magát? Hát eltart egy ideig, mire eléri.

PD: Nagyon remélem, nem bánod, hogy a nevedben beszélek, Regé, de amikor újra megnéztem, érdekes volt rájönni, hogy Simon az a merész őstípus, akit a nők szexinek találnak. Szeretjük ezt a titokzatosságot, szexiséget, de ezek mögött veszélyes dolgok állnak: az az oka, annak, hogy ilyen, mert valójában nem is ismeri önmagát.

RJP: Így van. Ez a felfedezés, hogy sem a sötétség és sem az összetörtség nem szexi. Az tény, hogy Simon rendkívül intelligens és nagylelkű, csak még nincs ötlete, hogy ehhez hogyan is férjen hozzá. Az erő és a stabilitást felhője mögé bújik, ami teljesen erőltetett. Képes-e kiépíteni az emberség, a nagylelkűség és a szeretet szilárd alapjait, miközben lebontja ezt a hamis erőt, hogy megtalálja mindazt, ami valójában vonzó ezek alatt? Akkor fogja megtalálni az igazi erőt.

VV: Az önkielégítést már jól dokumentálták a férfiak és a serdülő férfiak számára a filmekben és a sorozatokban, de a nőknél és különösen a fiatalok számára – szinte most láthatjuk ezt a képernyőn. És azt hiszem, a Bridgerton nagyszerű munkát végez annak kiemelésében, anélkül, hogy esetlen lenne. Mi a véleményetek erről a kicsi, de fontos részletéről a történetnek?

PD: Ez nagyon elengedhetetlen volt Daphne karaktere miatt, az utazása és annak megértése érdekében, hogy teljesen megérthessem őt. Kezdetben Daphne szexuálisan teljesen el van nyomva. Valószínűleg sok másik nő is ebben a világban ezen a téren elnyomva volt, mert csak annyit tudott, hogy egy férfinak lehet benne öröme. Az, hogy Daphne találkozik valakivel, aki segít megtanítani ezt magáról és teret ad neki, hogy így is felfedezhesse önmagát, ezért nagyon szerencsés. Számomra ez a része nagyon fontos volt. Arról is szól, hogy a közönség megkapja a női figyelmet is. Mint abban a bokszjelenetben is, ahol Daphne, Simon herceget nézi a mérkőzés közben. Akkor még nem jöttem rá, milyen fontos, de így visszanézve már igen. Adott egy nő, akkor fedezi fel igazán a szexualitását – nézi, ahogy ennek a férfinak megfeszülnek az izmai. Amikor felnőttem, ez csak fordítva volt: a nő meztelenül száll ki az ágyból és a férfi legelteti rajta a szemét, miközben az az ágyban fekszik, de ezúttal Daphne figyeli őt.

RPJ: Ez egy fő témája a sorozatnak és azt hiszem, hogy ez egy olyan üzenet, amelyre a férfiaknak fel kéne ugrania – hogy a nők szexualitását nem a párkapcsolatban élő férfi szeszélyei szerint látják. Ha a férfiak nem lépnek és ezt együttműködésként kezelik, akkor a nők tökéletesen képesek arra a férfiak nélkül is. Úgy érzem, ezek, mint pozitív dolgok, amiket fel kell tárnunk.

VV: Simon és Daphne első-találkozása, olyan klasszikus – ahogy egymásnak ütköznek, szó szerint. Volt már ilyen találkozásotok a saját életetekben, amiket elmesélhettek nekünk?

PD: Nem igazán tudom, mi az az első-találkozás. (Nevet). Ez valami amerikai kifejezés?

RJP: Ez sok romantikus komédiában van, ahogy így találkoznak és ez aranyos.

VV: Igen, lényegében ez. Jó példa erre a Sztárom a párom, amikor Julia Roberts és Hugh Grant egy saroknál sétálnak egymásba és narancslevet önt rá.

PD: Nem tudom, mi az ellentéte a első-találkozásnak – a rossz-találkozások? Az enyémek azok voltak. Szeretnék én is ilyen találkozást.

VV: Tetszik, hogy egy új kifejezést alkottunk. Regé – van valami jó első-találkozásod vagy rossz?

RJP: Rengeteg rossz találkozásom volt. A színészé válás öröme és az álomvilág, amiben vagy az csak annyira elbűvölő, hogy, ezt akarod a való világban is. De nekem ez sosem jött be – mindig rossz dolgokat mondok, a kétbalkezes vagyok és 100%-ig félre mennek a találkozásaim.

VV: Oké, akkor hát vissza Daphnehoz és Simonhoz! Gondoljátok van egy meghatározó pillanat, amikor egymásba szeretnek? Bár valószínűleg a két karakternél ez eltérő.

PD: Szerintem Daphne számára rengeteg pillanat volt. Valószínűleg az első pillanat az első epizód vége, amikor táncolnak. De azt hiszem, hogy ő olyan határozott, hogy eléggé magában tudja ezt tartani. Gondolom a legnyilvánvalóbb pillanat a galériában volt, amikor Simon édesanyja kedvenc festményét nézegeti.

RJP: Simonnál, talán egy bálon – nem emlékszem melyiken – ahol buta gyerekként viselkednek. Van egy pillanat, amikor rájön, van egy személy, akivel egészem véletlenül alakult úgy, hogy nyitott, őszinte és teljesen kiszolgáltatott lehet. Nem hiszem, hogy Simon sebezhető lenne, de a sötét, titokzatos, megtört ember őstípus lényének magját nézve, anélkül nem lenne teljes. Amikor Daphneval van, akkor válik kiszolgáltatottá, amit ez a része hoz ki belőle. Szerintem véletlenül szeret bele Daphneba a bál kellős közepén.

PD: Melyik bálon?

RJP: Ahol papagáj volt. Emlékszel arra a vérengző papagájra? Nem fogta be egész nap.

PD: Nem, az egy másik volt. Olyan sok bál volt! Arra gondolsz, amikor kuncogunk, amikor bejön a Herceg és elkezdünk…

RJP: Igen, erről beszélek! Olyanok voltunk, mint a szemtelen gyerekek, azon a bálon.

VV: Örülök, hogy rájöttetek melyik bál volt az. Ha már a kihívásokról beszélünk – melyik jelenet volt a legnehezebb jelenet számotokra?

RJP: Phoebe az élet minden területét olyan könnyeddé teszi.

PD: Oké, ez egy kicsit gúnyosan hangzott, de bevállalom.

RJP: Valóban nehéz megválaszolni. Mindketten gondolkoztunk ezen, hogy melyik a legnehezebb jelenet, mert semmi nem tűnt annak.

PD: Még a bensőséges jeleneteket is könnyű volt felvenni, mert pontosan tudtuk, mit csinálunk – olyan volt, mintha beállítottunk volna egy mutatványt. De azt mondom talán az egyik szexjelenet, ami most eszembe jut, a hatodik epizódban, amikor kint vagyunk, esik az eső, hideg volt és ettől borzalmasan éreztem magam.

RJP: Őszintén, attól még nem jelentette azt, hogy esni is fog.

PD: Esőgépünk is volt. Nem emlékszel rá?

RJP: Ahol kint voltunk a kastélynál? Mielőtt bementünk a kertbe?

PD: Nem, nem. A kerti szexről beszélek. Nedves hajjal…és a kertben szexeltünk!

RJP: Ó, a paviloni szex.

PD: Igen. Nyomorultul voltam. Úgy éreztem, mint: „Gyerünk vegyük fel ezt, hogy pizsamába bújhassak és ihassak végre egy forró csokit.”

VV: Ha ti kérdezhetnétek a karaktereitekkel kapcsolatban, mi lenne az?

RJP: Annyi időt töltöttünk együtt, hogy elég jól ismerjük a másik útját. Phoebe még párszor beszélt Simonról is ebben az interjúban és azt hiszem néha Daphne lábujjára léptem.

PD: Nagyon jól emlékszem, hogy vitatkoztam veled a karaktereinkről. Emlékszel rá?

RJP: Nem is fogok ezzel kapcsolatban érvelni – volt egy kisebb nézeteltérésünk, amiben igazam volt.

PD: Arról vitatkoztunk, hogy a karaktereinknél kinek van igaza és ki téved.

RJP: Valószínűleg épp átmentünk Ross és Rachel féle szünetet tartottunk.

VV: Várjatok, mi is volt ez a kisebb nézeteltérés?

RJP: Már a kezdetektől, amikor mondtam, hogy „nem akarok gyerekeket” és ezt, ha félreértetted, az a te dolgod.

PD: És nemet mondtam, mert nagy különbség van aközött, hogy nem akarsz gyereket vagy hogy nem lehetnek gyerekeid.

VV: Ez jó. Ti is arról vitatkoztok, mint a karaktereitek?

PD: És ez nem is színészkedés volt – tényleg vitatkoztunk.

RJP: Lehet, hogy egy kicsit idegesítettelek vele.

VV: A Bridgerton rajongói tábora hatalmas és megszámlálhatatlan. Milyen egy olyan sorozatban lenni, ahol már ez megvan?

RJP: Nagyon jó. Olyan mintha egy focicsapat tagja lennék és van egy stadionod tele szurkolókkal, akik felvidítanak és meg kell tenned azokat a dolgokat, amiket várnak és szeretnek. És közben új dolgokkal meglepni őket. Nagyon jó, hogy az emberek neked szurkolnak és szenvedélyesek. Feltölti az embert.

PD: Ez igaz. De van egy kis nyomás az emberen, mert szeretné, hogy szeressék a karaktert, akit életre kelt. Csak reméled, hogy imádják, amit a „karakterükkel” tettél, mert határozottan voltak regények, amiket olvastam és megnéztem az adaptációt és így reagáltam: „Ó, nem erre számítottam.” Benne voltam és remélem, hogy sikerült teljesítenem.

 

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá a bejegyzéshez