dee

Adjoa Andoh (Lady Danbury) több interjút adott az Italian Global Series fesztiválon, amikben a Bridgerton család sorozatról, a karakteréről és a régebbi projektjeiről mesél:

A Bridgerton család 4. évadának forgatása nemrég fejeződött be, de még hosszú út áll előttünk, amíg az újabb kedvenc Regency korabeli szereplőinket láthatjuk a képernyőn. A Netflix sikersorozatának 4. évada a másodszülött Bridgertonra, Benedicre és a titokzatos Sophie Baekkel való románcára fog összpontosítani. Három rendkívül sikeres évad után a sorozat további sikerekre készül, hiszen a 4. évad a tervek szerint 2026-ban jelenik meg.

Azonban előtte még elkaptuk Adjoa Andoht a múlt héten az Italian Global Series fesztiválon, miután a színésznő megkapta a Maximo Excellence díjat, és Andoh nem csak a sorozat sikerébe és a történelmi kötődéseibe adott egy kis betekintést, hanem abba is, hogy mit szeretne látni a karaktere, Lady Danbury, jövőjében. Andoh beszélt arról is, hogy mennyire bízik a legendás showrunnerben, Shonda Rhimesben, és a sorozat sokszínű szereposztásáról is beszélt, valamint néhány korábbi színpadi tapasztalatáról is.

Collider: Mielőtt a Bridgerton család valaha is megjelent volna, hatalmas rajongója voltam a könyveknek, és Lady Danbury volt, kétségkívül, a kedvenc karakterem az egész sorozatból. Ahogyan ábrázolod őt, az egyszerűen tökéletes. Ő az egyik legjobb karakter, akit Julia Quinn valaha is megalkotott. Igazán igazságot szolgáltatsz neki, és azt hiszem, még ezen is túl teszel.

Adjoa Andoh: Ó, ez remek! Kedvelem őt.

Megvan a maga bája. Igazából a nagymamámra emlékeztet.

Adjoa Andoh: Szeretném, ha az anyáinkra, nagymamáinkra, nagynénikéinkre és az összes olyan csodálatos nőre emlékeztetne, aki az életünkben van. Azokra a nőkre, akikhez fordulsz, amikor azt mondod: „Segítség! Nem tudom, mit tegyek.”

Vagy egy buliban vagy, ahol pletykálnak, és azt gondolod: „Ez őrültség, igaz?”

Adjoa Andoh: Pontosan.

Szóval, szeretnék egy kicsit visszatekinteni a múltadba. Melyik volt az a projekt, amin dolgoztál, ami miatt újragondoltad, hogy milyen típusú szerepeket tudsz eljátszani, akár azért, mert bizonyos szerepek megijesztettek, akár azért, mert úgy gondoltad, hogy nem illesz a szerephez? Van valami, ami az emlékeid szerint fordulópontot jelentett a számodra?

Adjoa Andoh: Ó, egek, nagyon kevés olyan szerepem volt a 40 év alatt, ahol azt mondtam volna, hogy „ezt csak a számok alapján csinálom”. Nagyon szerencsés voltam, hogy mindig találtam valamit, amibe igazán bele tudtam kapaszkodni, és azt mondtam: „Igen, tudom, mit csinálok, és tudom, ki ez a személy, és tudok kapcsolódni hozzá”. Játszottam egy nőt, aki megöli a gyerekeit, mert Münchausen szindrómája van, és abszolút tudtam hozzá kapcsolódni. Megtalálod a dolgot. Mert senki sem gondolja, hogy gonosz. Mindenkinek megvan az oka a dolgokra. Condoleeza Ricet játszottam. Ez az iraki háború utáni évben volt. Van ez a csodálatos brit drámaíró, David Hare, aki „The Hours” írta. Ő egy csodálatos drámaíró, és már egy örökkévalóság óta dolgozik. David a semmiből akarta megírni ezt a darabot a National számára. A darab a Bush-Blair kapcsolatot vizsgálta volna, azt, hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe, az ENSZ-t, valamint Irak és a régió különböző szereplőit. Imádom a politikát, ezért az összes kutatást én végeztem. Találkoztam a politikusokkal. Találkoztam Christiane Amanpourral, James Rubinnal, aki Madeleine Albright külügyminisztere, és Bill Clintonnal. Találkoztam Robin Cookkal, aki a külügyminiszterünk volt, és most mondott le. Minden kutatásban részt vettem. Condoleezza Rice-szal sosem találkoztam, de azért utána is kutattam. Ő a legérdekesebb, legkülönlegesebb, legellentmondásosabbnak tűnő nő, és imádtam őt játszani. Imádtam szerepelni ebben az előadásban Nemzeti Színházunkban, egy olyan darabban, amely egy nemzeti beszélgetés, ahol minden politikai pártból és az ország mindenféle állampolgárától érkeztek emberek, hogy megkérdezzék: „Mit tettünk? Mi folyik itt?”. Imádtam eljátszani ezt a nőt, akiről az ember azt feltételezné, hogy demokrata, de aki republikánus volt, mert délről jött, és nem akarta, hogy az emberek azt feltételezzék, hogy a szavazata a demokrata oldalon elérhető, mert fekete nő volt. Imádtam ezt a nőt, aki Ronald Reagan szakértője volt a szovjet külpolitikában, akit azért hoztak be, hogy mindenféle politikai kérdésekben oktassa Busht, aki elképesztő koncepciózus zongorista volt, olimpiai korcsolyázó lehetett volna, játszott Yo-Yo Ma-val, érdeklődött a baseball iránt és azt hiszem, részvényei voltak egy baseballcsapatban. Ő és Bush, ez volt a különleges dolog, amit szerettek. Szóval, azt hiszem, hogy amikor őt játszottam, majd a sajtóest, amikor lesétáltam a függöny elé léptem, így éreztem: „Egy fogaskerék vagyok a szerkezetben. Teljesen ott vagyok, ahol lennem kell”, ez egy igazán különleges érzés volt.

El tudom képzelni. Különleges a darab a témája miatt. El tudom képzelni, hogy még ma is aktuálisnak tűnik, még ha a múlté is.

Szeretnék egy kicsit a Bridgerton családról beszélni. Hallottam, hogy beszéltél az „előítélet nélküli” szereposztásról.

Adjoa Andoh: Soha nem hallottál engem az előítélet nélküli szereposztásról beszélni. Azt hallottad, hogy a nem előítélet nélküki szereposztásról beszélek.

Ez igaz. Pontosan. Mit gondolsz, a Bridgerton család munkája hogyan változtatta meg a szakmáról alkotott nézeteidet, különösen, ha a korabeli drámákról van szó? Szerinted volt olyan hatása, amilyennek Shonda Rhimes szerette volna, hogy lebontsa azokat a határokat, amelyek szerint egy korabeli drámát mindig fehérekkel és szőkékkel képzeltünk el?

Adjoa Andoh: A ’90-es években volt egy színházi társulatom, és a restaurációs vígjátékokra specializálódtunk. Akkoriban nagyon hosszú rasztafrizurám volt, úgyhogy egy restaurációs ruhában voltam, rajongókkal és minden ilyesmivel, és nagyon hosszú rasztafrizurával. Ebben az esetben olyan színészeket castingoltunk, akik nagyszerűek voltak a szerepekre, és a faji hovatartozásuk lényegtelen volt. Ami fontos volt, az az volt, hogy „Tudsz-e restaurációs szöveget előadni?, Fel tudod venni a ritmust? A komédiát? Tudsz szellemes lenni?”. Mindezek egyben. Szóval számomra soha nem volt másról szó, mint hogy nagyon jó színész vagyok. Miért nem akarsz engem a műsorodban? De azt hiszem, ami különösen más volt a Bridgerton családban, az az, ez egy kicsit ostobán hangzik, hogy a Bridgerton előtti szereposztás a korabeli darabokban soha nem ismerte el azokat az embereket, akik ott voltak abban a korban is. A Bridgerton nem dokumentumfilm, hanem dráma. Az egész darabban vannak fikciós, fantázia- és meseszerű elemek. De a film tényszerűségből indul ki, és tény, hogy az 1700-as évek végének és az 1800-as évek elejének Nagy-Britanniája sokféle fajú hely volt. London központjában, St. Giles környékén akár húszezer afrikai származású ember is élhetett. Nem csak afrikai származású emberek voltak, hanem a Föld minden pontjáról is érkeztek oda.

Ez egy birodalom volt.

Adjoa Andoh: Ez maga volt a birodalom. Szóval, mondjatok nekem egy helyet, ahova Nagy-Britannia nem jutott el, és lehet, hogy ők nem voltak ott, de mindenki más ott volt.

És rengeteg helyre eljutottak.

Adjoa Andoh: Sok rózsaszín zászló van azon a birodalmi térképen. Szóval, teret adok ennek a ténynek a tudomásul vételére, aztán szórakozzunk rajta, ahogy minden mással is tesszük. Vegyél egy Featherington-ruha szabását, és az pontosan Regency szabású lesz, de az a Day-Glo narancssárga és az elektromos zöld nem lett volna Regency-szín. Érted, mire gondolok? Olyan, mintha egy Regency-keretben tartanánk, és aztán úgy illesztenénk bele, ahogy Shonda jónak látja.

És neki van egy elképzelése. Mindig van neki egy.

Adjoa Andoh: Igen, és ez nagyon izgalmas.

Tisztában voltatok azzal, hogy a Bridgerton családban, amikor az első évadot készítettétek, hogy ez egy siker lesz, vagy ez egyfajta meglepetésként ért benneteket?

Adjoa Andoh: Tudtam, hogy nagyon sikeres sorozat lesz, mert, ahogy mondtad, Julia Quinn, nemzetközi bestseller könyvsorozata, elképesztően népszerű; Shonda Rhimes, a hosszú drámák királynője. A gyerekeknek és nekem, ez egy összeülés volt! Mint A Grace klinika.

A Botrány.

Adjoa Andoh: Nos, ez még akkor volt, amikor a gyerekeim fiatalabbak voltak. Akkoriban még nem jutottunk el a Botrányig, de igen. A Grace klinika, a Botrány, a Hogyan ússzuk meg a gyilkosságot? és az összes sorozat. Ő a történetmesélés királynője. Majdnem olyan, mintha egy kis buktatót helyezne egy átlagos történetbe, és valahova máshova vinné, és ez nagyon izgalmas. Szóval, ott volt Shonda, ott volt Julia, aztán jött a Netflix. A streaming, úgy értem, hűha. Egyszerűen berobbant mindenhova. Ott lehetek a családommal Délkelet-Ázsiában, ott lehetek a családommal Afrikában, ott lehetek a családommal az Államokban, vagy Európában, vagy a falumban, az angol vidéken, és az emberek azt mondják: „Lady Danbury!”, mert ismerik a sorozatot. Hihetetlen, hogy a Netflix hatósugarának köszönhetően a sorozat milyen sok helyre eljut. Szóval, azt hiszem, ennek a három dolognak a kombinációja mindig arra késztetett, hogy azt gondoltam: „Igen, jó esély van rá, hogy sikeres lesz”. De amikor a COVID-ot és az elszigeteltséget, mind átéltük, és az a tény, hogy 2020 karácsonyán jelent meg, amikor sok ember máshogy volt. A vallásosok vagy a nem vallásosok, a karácsonyi napok élménye, a barátokkal, és a családdal való együttlét, az összejövetelek, amitől hirtelen olyan karácsonyunk lett, ahol – nem is tudom, hogy nektek milyen volt az Államokban, de nekünk csak egy napra, egyetlen napra engedélyezték, hogy együtt legyünk, és kint kellett lennünk. Tehát az emberek elszigetelve voltak, féltek, magányosak, bizonytalanok volta, hogy mit hoz a jövő, és akkor felbukkan ez a kis szelet a képernyőjükön, amibe belefeledkezhettek.

Tiszta öröm volt. Semmi lehangoló. Nem akartál utána sírni.

Adjoa Andoh: Vagy ha van egy pillanat, amikor sírsz, akkor azért, mert „Ó, összejöttek!” vagy pedig „Összejönnek vagy nem?”. Szóval, azt hiszem, ennek a három nagyszerű elemnek a kombinációja volt, plusz az időzítés, amikor a sorozat bemutatásra került, ami olyan módon tette rakétává, amire szerintem senki sem számított. Én biztosan nem.

Emlékszem, amikor kijött, és nagyon vártam, mert már olvastam a könyveket, és azt gondoltam: „Hű, ezt többen nézik, mint gondoltam volna.” Aztán azt gondoltam: „Hát, ez csak azt jelenti, hogy egyre több ilyen sorozat jön”.

Adjoa Andoh: Nyolcvankét millió háztartás nézte az első hónapban.

Azt hiszem, igazad van, a COVID valóban szerepet játszik.

Adjoa Andoh: Mind foglyul ejtett közönség voltunk, akár tetszett, akár nem.

Van olyan aspektusa Lady Danbury életének, a múltban, vagy esetleg a jövőben, amit szeretnél feltárni?

Adjoa Andoh: Valaki azt mondta nekem: „Ha egy szóval kellene jellemezned a 4. évadot, mit mondanál?” És én azt feleltem: „Rejtélyesség”. Szóval ennyit mondok: rejtélyesség. Ez nagyon szép. Lady Danburynak, szerintem van egy belső élete, és ezt megéreztük a Sarolta királynéban. Megértettük, hogy nehéz időkben származik, és amit nagyon szeretek benne, az az, hogy meg kellett találnia a módját, hogy a citromból limonádét csináljon, és ez sikerült is neki. Igazából gint is tesz a limonádéjába. Szóval, a belső életét mindig is érdekes lesz felfedezni.

Szeretném, ha lenne egy románc a számára. Azt akarom, hogy udvarlója legyen.

Adjoa Andoh: Nos, akár lehet udvarlója vagy udvarlóhölgye.

Figyelj, én mindenre nyitott vagyok. Azt akarom, hogy legyen romantika az életében!

Adjoa Andoh: Azt én is szeretném. Szerintem jó látni, hogy az idősebb nők még mindig teljesen, maradéktalanul, 100 %-ban működő emberi lények.

A Deadline is készített vele interjút a fesztiválon, ahol Andoh tele volt dicsérettel Rhimes és a Bridgerton család számára, amikor is elárulta, miért vonzotta őt Lady Agatha Danbury szerepének eljátszása az úttörő korabeli drámában:

„Egy nemzetközi bestseller-sorozaton alapul, a hosszú elbeszélések királynője, Shonda Rhimes vezeti, és ezen a bolondos platformon, a Netflixen fut, amely mindenhová eljut.” – mondta az elbűvölt közönségének.

Andoht a Sarolta királyné című spinoff második évadáról is kérdezték: amely még nem kapott zöld utat. A kérdésre nem adott betekintést, ehelyett Rhimes írói munkásságát dicsérte, megjegyezve, hogy a Bridgerton-univerzumba beillesztette Sarolta királynét, és színes bőrűvé tette annak ellenére, hogy a tévés karakter nem létezett Julia Quinn könyvsorozatában.

„Amit Shonda Rhimes meglehetősen zseniálisan csinál, az az, hogy azt a kérdést teszi fel: „Mi lett volna, ha?”. Bedob egy követ a tóba, és megnézi, milyen hullámok jönnek belőle.”

Egy közönségkérdésre válaszolva, miszerint a Bridgerton család és a Sarolta királyné, „átírta-e a történelmet?”, a 19. század eleji brit nemesi élet sokszínűségével, élesen és pontosan fogalmazott:

„Nem írta át a történelmet. Egy már létező történelmet erősített fel. Amikor láttad annak a korszaknak a történelmét – a regency ábrázolásokat, amelyekben nem szerepeltek színesbőrűek, az a történelem újraírása volt.”

Elutasította azt az elképzelést is, hogy a tévésorozatok szélesebb értelemben véve kevésbé lesznek sokszínűek az idő múlásával, miután egy kérdésre megjegyezte, hogy sok vállalat politikája változott, hogy igazodjon a jobboldali kormányok politikájához:

„Az elmozdulás a sokszínű történetmesélés felé már megtörtént. Nézd csak meg, hogyan játszanak mostanában drámákat világszerte. Az embereknek szabadon kellene elmondaniuk azokat a történeteket, amelyeket el akarnak mesélni, mert mind művészek vagyunk és a művészek olyan műveket alkotnak, amilyeneket akarnak. Globális világ vagyunk, jóban és rosszban egyaránt. Ez a valóság, és a történeteink ezt tükrözik. Tükrözzétek az embereket és figyelni fognak rátok. Tükrözd le őket, és jegyet fognak venni a műsorodra, a mozidra, vagy a streaming szolgáltatókra. Ez a piacok megnyitásáról is szól, amit Trump imád.”

Özvegyasszonyként Agatha Danburynak túl kell élnie az udvart, és még négy gyermekét is el kell tartania. A nők még a férjük tulajdonát képezték abban az időben, ő pedig függetlenségre vágyott. Amint elolvasta a forgatókönyvet, el kellett fogadnia a szerepet:

„Amint elolvastam a karaktert – talán azért, mert fantasztikus monológja volt -, azt gondoltam: „Tudom, ki ő. El tudom játszani. Tudok vele valamit kezdeni.” És ez nagyon izgatott. Mert szerintem színészként az ember vonzódni akar valamihez. Érezni akarja, hogy lehetőséget kapott arra, hogy igazán eljátszhat egy karaktert, és mély érzelmeket érezhet iránta. Nem feltétlenül kell olyan legyen, mint te vagy.”

A színésznő viccelődik is róla:

„Elmennék vele diszkóba. Múzeumba, bárba, a strandra, az űrbe és az Antarktiszra is. Mert éhes az életre. Mindkét szülőm ilyen, és tőlük örököltem ezt a „világ iránti étvágyat”. Szerintem az emberek rendkívüliek. Mindenkinek van egy érdekes története, ha leülsz és beszélgetsz vele. Éld az életed, amíg meg nem halsz.”

A legnagyobb korszakos drámák, mint a Bridgerton, a mai társadalomról szólnak. De mit mond a Netflix-sorozat?

„Úgy gondolom, hogy egy bizonyos szinten azt mondja: tiszteld az egyedi személyiségedet. Találd meg a módját, hogy a lehető legjobban élj, anélkül, hogy feladnád az egyedi személyiségedet, de a körülötted lévő társadalomról se mondj le. Légy olyan, mint a víz. Ha nem tudsz egyenesen haladni, kerüld meg.”

A Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet témájával folytatja:

„Sarolta, amikor megérkezik az angol udvarba – ahogy azt az előzményfilmben láthattuk -, meg kell találnia a helyét. Ugyanez vonatkozik Lady Danburyre, Eloisera, Penelopera, a Sharma családra és Benedictre is, akit a negyedik évadban láthatunk főszerepben. Szép dolgokra számíthattok!”

„Nem a regency-korabeli Angliában élünk, de mégis egy korlátozásokkal teli korszakban, – mondja Adjoa Andoh. – A korlátozások különbözőek lehetnek, de még mindig léteznek, és problémákat okoznak. Még mindig egyedi emberek vagyunk, és még mindig önmagunk akarunk lenni, és a lehető leggazdagabb életet akarjuk élni. Legyen az belső, érzelmi, kreatív, spirituális, vagy intellektuális. Szóval szerintem a sorozat visszatekint a Regency-korszakra és a 21. századra”.