Kezdőlap 1. évad Netflix Queue – Phoebe Dynevor Fotósorozat és Interjú

Netflix Queue – Phoebe Dynevor Fotósorozat és Interjú

Írta: dee

A Netflix Queue egyik írója, Peyton Dix készített Phoebe Dynevorral (Daphne Bridgerton) egy interjút, amiben a Bridgerton sorozat első évadáról mesél és, hogy milyen dalokat hallana szívesen felcsendülni a második évadban, Sydney Clarie pedig egy négy képből álló fotósorozatot lőtt róla:

001.jpg002.jpg004.jpg005.jpg

Peyton Dix: Imádom, hogy Daphne Bridgerton hajhatatlan és nem lehet átverni.

Phoebe Dynevor: Irányít és tudja mit akar. Nem mintha bármilyen irányba félre lehetne vezetni. Amint valaki megpróbálja neki megmondani, hogy „Ezt kellene tenned”, különösen a bátyja, Anthony, akkor határozottan nemet tud mondani. Imádom ezt benne.

Ilyen történelmi darabokon nőttél fel? Valamit tudtál belőlük hasznosítani?

PD: Szeretem a történelmi drámákat és a Downton Abbeyn, valamint a Büszkeség és Balítéleten nőttem fel. Oda vagyok Emma Thompsonért. Érdekes, mert sosem voltunk biztosak abban, hogy merre indulunk el a Bridgertonba. Olyan modernnek néz ki. A nyelv nagyon is „történelmi”, de a sorozat bemutatása és az, ahogy a modern zenét beleszőttük, ettől annyira más érzetet kelt az egész.

Melyik jelenetek voltak számodra a legnehezebbek, amiket felvettetek?

PD: Az első epizód, ahol Daphne azt mondja Anthonynak, hogy fogalma sincs arról, hogy mit is jelent nőnek lenni – mármint egésznap ezt vettük fel. Mindketten lovagoltunk és a lovak folyamatos mozgásba voltak. A másik igazán nehéz jelenet a 8. rész vége és az esőben tartott beszéd. Két fajta felvételem volt arra a jelenetre. Nem tudtuk, hogy mennyire lesz az első felvételen erős az esőzés. Annyira erősen esett, hogy a szememet sem tudtam kinyitni. Sok nehéz jelenetem volt, de azt hiszem ez vonzott leginkább a forgatókönyvbe és a karakterhez. Szó szerint nem volt olyan jelenet, ahol így éreztem; Ez menni fog! Minden jelenet olyan volt, hogy, „Hogy fogjuk ezt megvalósítani?” És ez nagyon izgalmas volt színészként.

Beszámolók érkeztek a vintage bútorok és fűzők eladásból beérkező összegről és a varrott ruhák eladásairól. Rád ragadt valamilyen „Bridgerton szokás”?

PD: Azt hiszem valamennyien régenskori angliai nőkké váltunk, még a férfiak is. Mind olvasással és sétálással töltjük a napjainkat. Nagyon szerettem volna folytatni a lovaglást is. És alig vártam, hogy levegyem a fűzőket, be kell valljam. Ezért is vagyok annyira meglepve, hogy az emberek megveszik őket. Talán ezért is jött jókor a Bridgerton, amikor mindenki szinte melegítőben van. Egész nap és este is. Nagyon jó látni, hogy az emberek kiöltöznek. De nem vennék fel fűzőt ezért.

Farmernadrágban már élőnek érezhetem magam.

PD: Körülbelül ugyanolyan sikkes és menő is. A minap magassarkút vettem fel és majdnem orra buktam. Nem emlékeztem, hogyan járjak bennük. Hiányzik, hogy sikkesen és kényelmetlenül érezzem magam egy kiruccanás miatt vagy egy vacsorán. Hiányoznak a rám simuló bőrnadrágok és a magassarkú cipők.

Van olyan dal, amit szívesen hallanál a második évadban?

PD: Nagyon örülnék neki, ha benne lenne egy Cardi B vagy Megan Thee Stallion dal. Az szuper lenne.

Kinek kell írnom? Milyen petíciót írjak alá?

PD: Kellene a „WAP” dal a Bridgertonba, ugye? Amúgy se elég szexis!

Olyan ikonikus, mint a zene, a parókákról akarok beszélgetni még. Volt valami kedvenc hajviseleted a sorozatban?

PD: Mindenképpen a királynő rózsaszín parókája. Golda Rosheuvel elképesztő volt. A legnehezebb parókákkal egyensúlyozott a fején, közben ezeket a fűzőket viselte, amik olyan szorosak voltak.

Lady Whistledown valamiképp „Isten” szerepét játssza, ahogy annyi karakter életének a részleteit lehozza a pletykalapjában. Van valami hasonlóság a mai pletykablogokkal?

PD: Határozottan. A nőket gyakran felmagasztalják és piedesztálra helyezik és média szereti az embereket szétszedni. Az első epizódban Daphne a „A legtündöklőbb gyémánt” volt, aztán hirtelen mindenki szinte csak azt akarta látni, hogy elbukik. Azt hiszem az emberiség történelme során mindig is ment a pletyka. De érdekes látni ennek a különböző módjait. Akkor éppen Lady Whistledown írt ilyeneket. Most az okostelefonokon van.

Ha a lesifotósokokról van szó, miképp változott az életed?

PD: A lesifotósok elég furcsa dolgok, mert előtte egyet sem láttam. Azt hittem amikor az embereket lencsevégre kapták, akkor legalább tudtad mikor. De az ilyenek a bokorba bujkálnak és sosem látod őket, ráadásul akkora lencsével rendelkező gépeik vannak, amelyekkel képesek bárhonnan képeket készíteni. És azt hiszem az ilyen dolgok, mint a Critics Choice díjátadó jól bemutatta volna – ami számomra hatalmas megtiszteltetés és izgalom volt – így fura volt, mert nem lehettem ott; nem találkozhattam senkivel. A hálószobámban voltam és Zoomon vettem részt rajta. Olyan volt, mintha nem lenne valóságos.

Milyen előnyei vannak annak, hogy egy sorozat ekkora sikert aratott?

PD: Van felülete. Úgy értem, ez igencsak elrettentővé teszi a dolgokat – mert van egy plusz réteg, így át kell gondolnod mi is napirended és mit is akarsz mondani. De egy ilyen színészi pozícióban lenni, amiben még soha nem voltam, ahol olyan producerekkel és színészekkel beszélgethetek, akikkel előtte mindig is akartam, az elég őrületes. Az a tény már maga, hogy az emberek valóban velem akarnak beszélni arról, hogy részese legyek a filmjüknek, akár csak mentálisan is.

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá a bejegyzéshez