spin-off

Shonda Rhimes és Julia Quinn elmagyarázzák, hogy a Sarolta királyné könyv nem egy regényadaptáció, hanem egy önálló regény:

(Az interjú május 9.-én készült a Bridgerton alkotójával és a Bridgerton család írónőjével)

A két írói nagyágyú egy mélyebb betekintő, sorsszerű beszélgetésben elárulja, hogyan vitték bele egyéni szakértelmüket a Netflix sikersorozatának kísérőkönyvébe.

Ha az ’Így kellett lennie’ kifejezés használata giccsesnek vagy túlzónak tűnik, nos, barátaim, giccsesnek és túlzónak kell lennünk. Mert, hogy meghallgatjuk, hogyan készült a Sarolta királyné, a Shondaland Netflix nagysikerű előzménysorozatának, a Sarolta királyné: Egy Bridgerton történet kísérőkönyve. Ami olyan, mintha egy romantikus regényben olvasnánk a legszerencsésebb találkozást. Az egész pedig a legvarázslatosabb hollywoodi helyszínen, a vörös szőnyegen kezdődött, ahol a Netflix executive producere, Shonda Rhimes pózolt a sorozatot inspiráló Bridgerton-regények szerzőjével, Julia Quinnel.

„Majdnem túlharsogtuk egymást. – emlékezett vissza Rhimes a Bridgerton második évadának premierjén. – Nagyon király lenne erről egy könyvet írni. – folytatja, utalva a már tervezett Sarolta királyné előzménysorozatára, amely a fiatal királyné történetét mesélné el, és azt, hogyan jutott el a férje, az ifjú György király mellett a hírnévhez és a hatalomhoz. – Én pedig megdöbbentem, mert szerettem volna könyvet írni, de rettegtem, hogy megkérdezzem Juliát, mert azt gondoltam, kizárt, hogy ő ezt meg akarja csinálni.”

„Ó, – mondja Quinn, aki a könyv május 9.-ei megjelenése előtt csatlakozott Rhimeshez egy Shondaland Zoomra. – Ezt a részt nem tudtam!”

Kiderült, hogy Rhimes már hónapok óta beszélt a regény ötletéről Sandie Baileyvel, a Shondaland vezető tervezési és digitális médiafelelősével. És, amint Quinn megemlítette az ötletet azon a vörös szőnyegen, minden a helyére került.

Mivel Quinn eredeti könyveiben valójában sosem szerepelt, Sarolta királyné karakterért azért alkották meg, hogy a Shondaland képernyőre kerülő Bridgerton világát felépítse. A sorozat első két évadában a királyné, akit a feledhetetlen Golda Rosheuvel alakít, mesés fejlődésen ment keresztül, és a rajongók kedvencévé vált a divatja, a pompás frizurái és a rendíthetetlen képessége miatt, hogy megállja a helyét a trónon, miközben személyes és nyilvános csapásokkal kell szembenéznie. És most az új Sarolta királyné sorozatban és könyvben még mélyebbre merülhetünk a háttértörténetében, megismerhetjük a fiatal Sarolta királynét és az ifjú György király közötti korai románcot, valamint megtudhatjuk, hogy ez a nő hogyan segített megváltoztatni azt az intézményt, amelynek lekötelezettje volt.

Rhimes és Quinn is bevallotta, hogy szuper izgatottak voltak a sorozat könyv formájában való újrateremtésének lehetőségétől, és néhány hónapon belül máris gördült a labda ahhoz, ami mindkét író számára az első alkalom lesz. Mivel a Sarolta királyné regény ma kerül a boltok polcaira, mi lenne jobb alkalom arra, hogy Rhimesszel és Quinnel beszélgessünk arról, hogyan írták a könyvet, hogyan ültették át a forgatókönyvet a képernyőre, mit hagytak ki és miért, és mit tanultak a folyamatból?

Valentina Valentini: A televíziónak írni nagyon különbözik a prózai regényírástól, hogyan tudtatok mindketten a magatok módján eligazodni ebben az átvételben?

Shonda Rhimes: Juliának volt a legnehezebb része az átvételben, mert neki kellett átvennie az összes vizuális, néma dolgot, az összes munkát, amit a színészek a forgatókönyvhöz adtak, mivel a forgatókönyv csak egy tervezet, és ez egy igazi karaktertanulmánnyá alakítani.

Julia Quinn: Ez olyasmi, mint ami a tökéletes általános iskolai legjobb barátságban van – felváltva játszottuk. Nem voltunk egy szobában összezárva, bármennyire is jó móka lenne, hanem inkább Shonda végezte a saját részét, majd átadta nekem, én pedig a magamét. Miközben a saját részemet csináltam, visszaküldtem neki, hogy megbizonyosodjak róla, hogy követem az elképzeléseit, de valójában felváltva csináltuk azt, amiben mindketten a legjobbak vagyunk. Sok szempontból ez a Bridgerton-élmény fordítottja volt. Átadtam ezeket a regényeket, és azt mondtam: ’Te tudod, mit csinálsz, tedd a saját dolgod.’ Megtisztelő volt számomra, hogy Shondra ugyanígy érzett. Átadta nekem a forgatókönyveket, és azt mondta: ’Tudod, mit csinálsz, tedd a dolgod.’

SR: Nagyszerű volt, hogy valami, amit én írtam, olyan szerzőtől lett valami, akinek a könyveit annyira szeretem. Az egészegy varázslatos folyamatnak tűnt számomra.

JQ: Most már tudod, mit éreztem a műsorral kapcsolatban!

VV: Hogyan kezdődött a folyamat?

JQ: Négy forgatókönyvet és két vázlatot kaptam, hogy elkezdhessem. Nagyon szorított minket az idő, ezért elkezdtem írni a könyvet. Körülbelül a felénél elküldtem Shondának, csak, hogy biztos legyek benne, hogy nem tévedek teljesen.

SR: Amikor megkaptam az első felét, csodálatos volt, hogy vissza tudtam adni úgy, hogy nem volt benne semmi megjegyzésem.

JQ: Volt néhány megjegyzésed. (nevet). De nagyon hálás voltam, mert részben azért voltam a figyelmesebb, mert meg akartam ragadni bizonyos témák szellemét, amelyeket Shonda a forgatókönyvekben megfogalmazott. Például, hogy a sorozat nem a faji kérdésről szól – bár érinti, és ez egy fontos téma, – de én tényleg követni akartam a példáját, ahogyan ő kezelte, mert ő úgy tud erről beszélni, ahogy én nem. Például, hogy mennyire mélyen belemerült ebbe a témába? Könnyedebben itt, és erősebben amott? És volt néhány megjegyzése, amit Herman kapcsán kaptam vissza – úgy érezte, hogy egy kicsit át kell dolgoznom őt.

SR: Ó, igen, a szimpátia megértéséről szólt. Emlékszem, hogy beszéltünk erről, mert a lapokon valahogy utálod Hermant. Agatha egyszerre bánik vele olyan elkeseredéssel és gyöngédséggel, ami csak azért történhetett meg, mert megértette egy fekete férfi helyzetét egy olyan világban, ahol soha nem kapta meg, ami jár neki. Nagyon érdekes beszélgetést folytattunk erről. Nagyszerű volt.

JQ: Nagyon érdekes volt, mert Agatha utálja őt, tényleg. Tényleg nem kedveli ezt az embert, de szimpatizál vele. És Shonda sokat segített abban, hogy megértsem, honnan indul ez a dolog.

VV: Milyen kihívásokat jelentett a könyv megírása?

JQ: A legnagyobb kihívást azt jelentette, hogy ezt a fajta fordított modellezést végezzük. A filmnek és a televíziónak van egy felépítése, mint ahogy az ilyen típusú írásoknak is sok rövid jelenete van. A regényeknek pedig más a felépítésük. Kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy a Shondalandnél dolgozó embereknek mit kell tenniük, amikor megpróbálnak fogni egy Bridgerton-regényt és lebontani a szerkezetét, majd újraépíteni azt a televíziós szerkezetre. Szóval, le kellett bontanom a sorozat felépítését, és másképp kellett újraépítenem. És ezt nagyon élveztem, mert rejtvényfejtő vagyok. Voltak ezek a rövid jelenetek és ki kellett találnom, hogy kinek a szemszögéből játszódjanak az egyes jelenetek, majd át kellett helyeznem őket, hogy illeszkedjenek egymáshoz. Voltak olyan helyek, ahol talán egy jelenet máshol végződik, így a dolgokat egy kicsit át kellett rendezni. A kirakós rész volt a legnagyobb kihívás, de egyben a legszórakoztatóbb is.

SR: Őszintén szólva, tanulságos volt számomra, ahogy ezt a folyamatot végignéztem, mert nem hiszem, hogy felfogtam volna, mennyire függök a színészektől, hogy a történet másik felét is behozzák. Megírom ezeket a jeleneteket és azt mondom: ’Ó, majd a forgatáson kitaláljuk.’ Nagyon érdekes volt rájönni, hogy mindent ki kell találni, minden egyes darabot, hogy egy regény működjön.

JQ: A legszórakoztatóbb az volt, hogy Agatha fejébe bele tudtam magam élni, mert a belső személyisége eléggé szarkasztikus. És szórakoztató volt megírni, hogy mit gondol. Egy másik nagyon szórakoztató dolog, amibe beleástam magam, az a „páros napok” dolog volt, amelyben Sarolta és György veszekednek, de mégis minden második nap szexelniük kell, hogy próbáljanak örököst összehozni. Amikor tavaly júliusban elmentem a forgatásra, megkérdeztem Tom Vericát, hogy tudja-e, honnan jönnek a páros napok. Erre ő azt mondta: „Valahonnan Shonda fejéből!” És azt gondoltam, hogy annyira király, hogy rájöhettem, hogyan találták ki a páros napokat, mintha ez egy vicces jelenet lenne, amit megírhatok. Kiderült, hogy ez egy nagyon romantikus jelenet, ami nagyszerű volt, hogy valamennyit bele tudtam tenni a könyvbe, mert a sorozat nem egy romantikus komédia. Ez lehetővé tette számomra, hogy egy hagyományosabb romantikus ívet vigyek a történetbe. Még ha ez nem is olyan romantikus regény, mint a többi könyvem, mindenhol, ahol csak tudtam, meg akartam adni ezt a kielégítő romantikus érzést.

VV: Shonda, volt valami, amit elmondtál Juliának, amit nem lehetett megváltoztatni a forgatókönyvből a könyvbe?

SR: Nem hiszem, hogy ez felmerült, mert Julia ilyen szempontból aprólékos átvevő volt. Nem arról volt szó, hogy minden jelenetnek pontosan olyannak kellett lennie, mint amilyen a forgatókönyvben volt, inkább arról, hogy a sorozat témái rezonáljanak és valóságosak legyenek a könyvben. Emellett, szerintem ez vicces – a Bridgerton – sorozatok, azért szexisek, mert a könyvek is azok. A Sarolta királynéban nem írtam szexi jeleneteket rengeteg részlettel, azt akarjuk, hogy azt tegyék a színészek, amiben a színészek is jól érzik magukat és ezt próbáljuk közvetíteni. Aztán Juliának ezeket a jeleneteket igazi romantikus regényes, szexi, teljes, összetett jelenetekké kellett alakítani, amelyek közvetítik a karaktereket, és elképesztő munkát végzett.

JQ: Köszönöm! Tudjátok, az a vicces, hogy az emberek mindig azt mondják, hogy a Bridgerton-könyvek annyira szexik, de a romantikus könyvek világában nem úgy ismernek, mint egy különösen fülledt erotikát író írót! És személy szerint nem hiszem, hogy a Bridgerton-sorozat különösebben fülledt lenne, mint a tévében látható dolgok fele. Szerintem csak azért, mert másképp van elmesélve, sokkal több benne a női nézőpont, a szexet és az intimitást nem tranzakcióként, nem hódításként mutatja be. És a média nagy része még nem tudja ezt a nyelvet használni, ezért inkább csak azt mondják, hogy „Ez észbontó!”

SR: (nevet) Azt hiszem, igazad van.

JQ: Ez bosszantó, de talán egyszer majd normalizálódik.

SR: Tudom, hogy nagy dolog volt ez az egész női pillantás dolog. És a Sarolta királynéval nagyszerű volt megmutatni a rossz szex női nézőpontját (Agathaval és Hermannal), hogy egy nő hogyan értelmezte abban az időszakban ezt, hogy „ezt egyáltalán nem élvezem, úgyhogy valami másra fogok gondolni közben”. És nagyszerű volt ezt szembeállítani ezzel a Sarolta és a férje közötti nagyon érzéki kapcsolattal.

JQ: Egy dolog, amit nagyon értékeltem a forgatókönyvben, amit nem láthatsz, ha nem olvastad azt, de Shonda nagyon óvatos volt, hogy rámutasson a forgatókönyvben, hogy nem támadásról van szó, ami akkor történik. Csak annyit mondott, hogy „nem tetszik neki”.

SR: Ez az akkor korszakban volt. Érted, hogy mire gondolok? A legtöbb férfit úgy nevelték, hogy a szexet ilyennek gondolja. Eszébe sem jutott volna, hogy a nőnek élveznie kellene. Ez nem szerepel az ő enciklopédiájában arról, hogyan kell bánni a nőkkel. És a nőnek eszébe sem jutna, hogy valami mást kellene kérnie. Szóval, imádtam eljátszani ezt a fajta szexuális ébredést a számára. És tudod, Agatha történetének vannak olyan aspektusai, amelyek szerintem nagyon érdekesek, és amelyek hatással vannak a Bridgerton-történetre, mert mindkét korszakban látjuk ezeket a nőket, de úgy döntöttünk, hogy nem írjuk bele a könyvbe, mert ez nem erősítette érdekesen a történetet. Csak a következő alkalommal, amikor a Bridgerton nézzük, egy furcsa módon továbbfejlesztettük a történetet.

VV: A sorozat mely részei nem kerülnek a könyvbe?

JQ: A könyvben nincs benne az egész történet Violet apjával, Lord Ledgerrel. Ez a történetszál kapcsolódott leginkább ahhoz a történethez, ami a Bridgerton jelen korszakában történt, és sok szempontból ez a kettő már annyira összefonódott. Ráadásul már meghoztam azt a döntést, hogy nem fogok ide-oda mozogni a korszakok között – ez egyszerűen nem működik egy regényben, és túl hosszú lett volna. Ha csak a György korabeli korszakra vonatkozó részt csinálnám, majdnem százezer szavam lenne. És az ide-oda ugrálás egy könyvben olyan módon zavaró, mint egy tévésorozatban. Szóval, ha már eldöntöttem, hogy erre a korábbi korszakra koncentrálok, rájöttem, hogy Lord Ledger nélkül is van egy hatalmas karakterfejlődése Agathanak.

VV: Tehát a könyv egyáltalán nem ugrál ide-oda az időben, még csak nem is mutatja be Sarolta királyné gyerekeit és az egész próbálkozást, hogy újabb örököst produkáljon?

JQ: Nem. Két nagyon rövid jelenet zárja be az elején és a végén a Bridgerton jelen idejében, de egyébként a korábbi időben játszódik.

VV: Ez egy igazán nagy változás a sorozathoz képest.

SR: Így van. Nagyon megfogott ez a gondolat, hogy Sarolta királyné elszántan tovább akarja vinni a vérvonalát – alapvetően Viktória királynő esett teherbe. De nem hiszem, hogy ez szükséges lett volna a könyv javításához. A könyv története tényleg a sajátja. Ez nem egy regényfeldolgozása, ez egy regény. Tehát a cél az volt, hogy a történeteket úgy meséljük el, ahogy a könyvhöz kellett és úgy meséljük el, ahogy a sorozathoz kellett.

VV: Shonda, amikor a sorozat történelmi tanácsadójával, Polly Putnammel beszéltem, azt mondta, hogy tényleg megcsináltad a házi feladatodat, és nagyon lenyűgözte, hogy mennyit tudtál már eddig is.

SR: Hatalmas történetrajongó vagyok, és minden történetben, amit elmesélek, szeretek belemerülni egy világba, és minden egyes dolgot megtudni róla, amit csak lehet. Például a Grace klinika című sorozatból valószínűleg már most is tudnék műtéteket csinálni. De Polly csodálatos forrás volt, akivel beszélgethettem a korszakról.

Elmehettem a Kew Palotába, és megnézhettem, hol élt György és Sarolta a lányaival, láthattam a valódi babaházat, amit az egyik jelenetben látunk, és rengeteget tanultam a régenskori korszak és a György korabeli korszak különbségről, ami segített megérteni Sarolta királyné fejlődését az elejétől a végéig, és hallottam a történelmet, a gondolatokat és az álláspontokat arról, hogy mi történt György egészségével. Van egy feltételezés, hogy őrült volt, de nem tudjuk pontosan, hogy mi baja volt. A pszichiátriai orvostudomány kutatása, az egész, lenyűgöző volt számomra. Mindent magamba szívtam.

VV: Julia, sokat kellett saját magadnak is kutatnod, vagy már ismerted a korszakot?

JQ: Egy kicsit ismertem, de nem kellett, mert Shonda már rengeteg kutatást végzett és aztán megteremtette a világot. Ahogy a Bridgerton sem történelmű pontosságú, de abban a világban gyökerezik, ugyanezt tette a Sarolta királynéval is. És én nem akartam ellentmondani annak, amit abban a világban teremtett. Rengeteg időt töltöttem az idősík átnézésével, mert a sorozatban egy kicsit homályos, hogy mennyi idő telik el. De mivel a fejezeteket dátumoztam, pontosabb időzítésre volt szükségem.

SR: Folyton azt kérdezte, mennyi idő telt el ez vagy az a pillanat között, én pedig azt feleltem: „Nem tudom! Ez a tévézés.

JQ: Tudod, most próbálok visszaemlékezni, hogy miért kezdtem el egyáltalán dátumozni a fejezeteket. Azt hiszem, ez egy érdekes történelmi tény miatt volt, ami az, hogy Sarolta megérkezik Angliába, és aznap este férjhez ment és ez szeptember 8.-án volt. Azért tettem bele ezt a dátumot, mert megpróbáltam megmutatni az embereknek, hogy milyen gyorsan történtek ezek a dolgok.

SR: Beszéltél németül, mielőtt belekezdtél ebbe a könyvbe, vagy úgy vadásztad le a német nyelvet, amit beletettél a könyvbe?

JQ: A középiskolában egy évet jártam németre, szóval nem, nem igazán. De szeretem azokat a hosszú német szavakat. Úgy gondoltam, hogy nagyon vicces lenne kihasználni azt a tényt, hogy mivel Sarolta Németországból származik és németül beszél, folyamatosan frusztráltan fejezi ki magát angolul. Mert a német nyelvben lehet ilyen hosszú szavakat alkotni, amelyek több szóból állnak, és egy dolgot jelentenek, de az angolban ezt nem csináljuk. Ez csak egy vicces karakteres dolog volt, amit hozzá tudtam adni.

VV: Mit gondoltok, hogyan informál és egészíti ki egymást ez a két művészeti ág?

JQ: Tudod, nem vagyok benne biztos, hogy erre választ tudunk adni, amíg az olvasók és a nézők nem jutnak el oda, mert szerintem túl közel vagyunk hozzá.

SR: Nem hiszem, hogy ez számunkra kérdés. Azt hiszem ez egy kérdés azoknak az embereknek, akik befogadják az általunk létrehozott anyagokat.

VV: Jogos. Tanultatok valamit ebből a folyamatból?

SR: Igazából azt tanultam, hogy nagyon tetszett a folyamat. Újra megcsinálnám. Együttműködni nem mindig könnyű, és nem egyszerű találni valakit, akivel jól lehet együttműködni. És nem akarok ezzel kapcsolatban optimistának tűnni, de ez az igazság – ez egyfajta álomfolyamat volt. Nagyon egyszerű és egyenes volt, és nagyon szórakoztató számomra, ahogyan a szavaimat másképp értelmezik és ahogyan a világ felépül.

JQ: Újra megcsinálnám, ha lenne hozzá megfelelő eszközünk! Amit nem fogok megtenni, az az, hogy megírom a Bridgerton-sorozat regényváltozatát, mert az olyan lenne, hogy ó, Istenem…(nevet).

VV: Az túlságosan indiszkrét lenne.

SR: Úgy értem, már így is ebben a furcsa indiszkrét világban vagyunk, ahol egy könyv ezekből a karakterekből, amiket te alkottál, sorozat lett. És ennek a sorozatnak az előadásából megalkottam ezeknek a karaktereknek a háttértörténeteit, és aztán megírtam róluk forgatókönyvet. Ez már így is indiszkrét, mint a fene!