A Bridgerton egyik rendezője, Julie Anne Robinson mesél arról, milyen volt az erotikus jeleneteket, a báli és a lovas jeleneteket felvenni a színészekkel és hogyan zajlott a szereplőválogatás.
Egy forgatásról jöttem és nem igazán akartam beleugrani semmibe, mert fáradt voltam, de elolvastam a forgatókönyvet. Szeretem Chris Van Dusent és Betsy Beers az egyik kedvenc producerem, akivel eddig együtt dolgoztam és pont nyár is volt Angliában, így csodaszép volt minden.
Amikor először találkoztak Shonda Rhimesszel és Betsy Beersszel, hogy a szereplőválogatásról beszéljenek, már akkor eldöntötték, hogy egy sokszínű csapatot szeretnének, így nem is volt szinte kérdéses, hogy Charlotte királynő színes bőrű lesz.
Ebből a jellegzetes vízióból és szereplőválogatási döntésekből bontakozott ki az egész. Ez nem egy megkülönböztető casting volt, hanem nagyon is konkrét választások. Shonda mindig is meg akarta szerezni Regét, de akire a legbüszkébb vagyok a szereplők közül az, Phoebe, mert az ő szerepére nagyon sok embert néztünk meg. Láttam a felvételét és engem azért fogott meg, mert annyira elragadó.
Regé és Phoebe egyből egymásra hangolódtak, így sikeres volt a meghallgatás és egy varázslatos párt alkottunk, akikkel együtt dolgozhattam. Érdekesség Regében, hogy sosem képzeltem őt el szexszimbólumként, remélem ezzel nem sértem meg, mindig is egy komoly színésznek tartottam, elkötelezettnek, igazi szakmabelinek. És nézzetek rá, egek. Remélem ő lesz a következő James Bond.
Az erotikus jelenetek aprólékos előkészületekkel jártak, amiket a Howard Kastélyban vettek fel.
Fontosnak érzem, hogy ezekben a jelenetekben is kényelmesen, magabiztosan érezzék magukat a színészek. És meg kell tanulniuk, hogy mikor mit tegyenek, mit vegyenek le és hol. Egy koordinátor segít nekik, akikkel átbeszélik a jelenetet és betanulják, majd megmutatják és ha kell valamit változtatni, akkor pontosan úgy meg tudom beszélni ezt Lizzyvel, mint egy kaszkadőr koordinátorral. Kihívás volt ezeket elkészíteni, mert mindegyik jelenetnek valamit el kellett mesélnie és ezt szavak nélkül, ezért büszke vagyok a munkámra, hogy ennyire érzékire sikeredett az egész.
A helyszíneket előre lefoglalták, hogy forgatni tudjanak ott, mert már szinte hónapokkal előbb minden nagy vidéki háznak betelt a foglalása. Robinson angol háttere sokat segített a forgatási helyek fellelésében és lefoglalásában.
A Bridgerton-háznál minden nap elhaladtam, mivel arrafelé éltem, de eredetileg ez a Featherington család háza lett volna, de örülök, hogy Betsy és Chris másképp döntöttek. Azért döntöttek így, mert úgy gondolták, hogy a Featheringtonokhoz egy kicsit ridegebb ház illik, nem egy ilyen otthonos, amibe úgy érzed mintha kinyúlna és átölelne.
Két különböző városból rakták össze két különböző házból úgy, hogy a Grosvenor Square nyíljon, mivel a valóságban ez nem létezik.
Sok greenscreenes jelenetet készítettünk. Elég nehéz ennek a megalkotása úgy, hogy odapasszoljanak az emberek is, egy napszakban történjen és illeszkedjen az egész a házakhoz is. Logisztikai szempontból elég trükkös összehozni.
A vizuális effektek a házaktól egészen a statisztákig kiterjedtek.
Azt szerettük volna elérni, hogy minden tánc gazdagnak és egésznek nézzen ki. Rendkívüli ruhakölteményeket viseltek, amik a legapróbb részletekig ki voltak dolgozva. De néha nem volt elég, így kivetítettük őket a zöld háttérre, hogy elérjük azt a teljességet, amit elképzeltünk. A báltermi jelenetnél nem használtuk, de más jeleneteknél volt, hogy igen.
Hogyan döntik el, hogy mi lesz az első jelenet, amit felvesznek?
Kicsi a választék az elején, mint amit az emberek felfognak a gyártás és az ütemezés szempontjából, különösen akkor fontos ez, amikor kevés színész áll rendelkezésünkre, mert addig van idő a többieket előkészíteni (haj, smink), amíg zajlik a forgatása a többi jelenetnek.
Miképp készülhetett el a könyvtári jelenet?
A Reform Clubban forgattunk és itt volt az a jelenetünk Phoebevel és Regével, plusz egy nagy jelenetünk is sok szereplővel, de sajnos ezt a helyet csak korlátozva lehetett látogatni, így gyorsan fel kellett vennünk mind a kettőt, mert erre a két jelenetre ez volt a tökéletes helyszínünk.
Lovaglás, illemtan tanulási folyamatai…
A színészek számára is utazás volt, de számomra is, mert még soha nem csináltam hasonlót ezelőtt. Etikett próbákat csináltunk – olyan sok van, amire egyáltalán nem is gondolsz – megtanultuk, hogyan kell pukedlizni, hogyan kell bólintani. Például van egy olyan az etikettben, amit „levegőnek nézésnek” neveznek. Állsz egy bálteremben és végignézel a szobán, majd valakivel összeakad a pillantásod. Lehet, hogy odabólintasz, de az illető a szoba túloldalán csak elfordítja a fejét, anélkül, hogy tudomást venne rólad. Szeretem ezt, mert amikor ez történik, annál nincs is rosszabb dolog. Mindent a kornak megfelelően próbáltunk megfogalmazni.
A veterán rendező is tanult valami újat a forgatáson.
Az első epizódban, amikor Phoebe és Regé lóháton ülnek és beszélgetnek, ez az a jelenet, ami a kedvencem, amit valaha felvehettem. És akkor fel kellett vennünk a helyszínt és nem is hittem el, hogy milyen nehéz egymás mellé állítani két lovat, így meg lehetett volna egyszerre, de nem. Borzalmas volt.
Báli jelenetek felvétele, milyen volt?
Hihetetlenül nehéz, hosszú és ahogy Chris írta, mint valami montázs. Rétegenként részletes, összetett és az egész teremben lendületes beszélgetések. Ráadásként úgy döntöttünk, hogy nem a fal mellől vesszük, hanem a bálterem közepéből, így pontosnak kellett lennie az egésznek, hogy ki éppen milyen táncmozdulatot hajt végre és mit csinál, mert minden látszódott a felvételen, ezért is gyakoroltak olyan sokat a színészek.
Robinson és a csapata, olyan filmeket nézett meg a ruhák összeállítása miatt, mint a Hercegnő, Háború és Béke, Piros Cipellők és a Marie Antoinettet. De, amíg a Bridgerton figyelemreméltó megjelenésekről és élénk színeiről híres, mégsem ez volt a fókuszpont.
Nem akartuk, hogy a ruhák vegyék át a történetet.
Miért mai slágerzenéket komponáltak át a sorozatba?
Már a kezdetektől tetszett ez az ötlet és szerencsére Shondaland is benne volt. A táncosokat kortárs zenére koreografálták, de a korszak zenéjére is lehetne táncolni, ha kicsit átvariáljuk. Számos lehetőségünk volt, hogy játszadozzunk ezzel, főleg az utómunkálatoknál derült ki, hol is kell még finomítani vagy kicsit felpörgetni a dolgokat. Kicsit lendületesebb lett az egész és minden színésznek be kellett tanulnia a koreográfiát is, akik akkor értették meg, hogy nem egy korabeli műsort csinálunk pontosan, hanem kicsit valami mást.